Kiállító

Nemzeti Innovációs Ügynökség

Üzenet a látogatóknak

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) küldetése Magyarország innovációs teljesítményének és kapacitásainak magasabb szintre emelése. Katalizáló ügynökségként kiemelten ösztönözzük az ökoszisztéma szereplői közötti együttműködéseket azok összekapcsolásán keresztül, valamint naprakész, adatalapú információkat nyújtunk az innovációs ökoszisztémáról, annak szereplőiről és eredményeiről.

Az ügynökség feladatait, céljainak elérését 3 nagy téma köré csoportosítja. Az egyik a vállalkozói és kutatói utánpótlás. Fontos, hogy minél több piacképes, innovatív vállalkozás legyen Magyarországon, amihez kutatói utánpótlásra, vagyis minél több, innovatív vállalkozás indítására nyitott fiatalra van szükség.

A másik nagy ügykör az, amely a gépgyártók, ipari termelők számára a legfontosabb. Az innovatív vállalkozások számára a NIÜ iránymutatást ad ahhoz, hogy elképzeléseikkel hová forduljanak például kezdő befektetésért, miként ragadják meg szakmailag, amit kitaláltak, vagy hogyan alapítsanak erre akár egy új céget. Egy cég alapítása, felfuttatása, fenntartása során egy sor olyan kérdés merül fel, amelyre nem várható el, hogy mindenki azonnal tudja a választ. A NIÜ szakértői épp azért vannak, hogy segítsenek a cégeknek eligazodni az elmúlt években kialakult magyar ökoszisztémában és piacra tudjanak lépni – akár itthon, akár nemzetközi szinten. Az IMPULSE program célja például, hogy elősegítse a magyar vállalkozások magas piaci potenciállal bíró innovációi vagy innovációs szolgáltatásai, termékei piaci hasznosítását. A külföldi piacra lépést pedig az XPAND program segíti, ahol a vállalkozások több lépcsőben szerezhetik meg az ehhez szükséges tudást: kideríthetik, jelenleg hol tartanak és milyen feladatokat kell elvégezniük a nemzetközi piacra lépéshez, és gyakorlati, módszertani ismeretekre tehetnek szert, illetve konkrét célpiacokkal kapcsolatos tudást is elsajátíthatnak.

A harmadik ügykör az innovációs légkör, kultúra kialakítása Magyarországon. A NIÜ azon dolgozik, hogy központi és közérthető téma legyen az innováció (főleg a fiatalok körében): ehhez az ügynökség minél több nemzetközi és hazai rendezvényt szervez, kiadványt, elemzést készít, hogy az innovációs ökoszisztéma eredményeit megismerjék itthon és külföldön is. A Nemzeti Innovációs Ügynökség arra törekszik, hogy az innováció világa ne egy absztrakt, megragadhatatlan fogalom legyen, hanem egy mindenki számára egyértelmű és vonzó közeg. A kultúraformálás egyik fontos eleme, hogy itthon még mindig visszavető tud lenni, ha egy vállalkozás elbukik. Pedig a bukástól nem kell tartani: az Egyesült Államokban ez egy olyan pillanat, amely után a vállalkozók azt mondják, rendben, akkor legközelebb nem így fogom csinálni. Vagyis tanulnak belőle. Magyarországon is az lenne az ideális, ha nem félnénk a gazdasági kudarctól, hanem a fejlődés egy lépcsőfokaként gondolnánk rá.

Kontaktszemély

Szeretnél Te is kiállító lenni? Jelentkezz: